by
2014. 06. 30. hétfő
Összecsomagoltuk a sátrat és leléceltünk a kemping mellől, célba vettük a tourist infot. Egy meredek homokfalon sétáltunk le, majd megpillantottuk az óceánt. Ennek segítségével betájoltuk magunkat, hiszen az éjszakai bolyongás után fogalmunk se volt, hogy merre kell keresni a város központját. A pályaudvar egészen a part közelében, a központnál található, így hamar meglett a tourist info. A wifi segítségével pontos információkat szereztünk a célállomás hollétéről, ezután bevásároltunk a közeli Carefour-ban. Teli pakoltuk elemózsiával a hátizsákokat és stoppolni kezdtünk a városból kifelé sétálva, úti célunk felé. Séta közben megint azon aggódtunk, hogy senki se fog felvenni bennünket, merthogy már a tizedik autó ment el és nem igaz, hogy képtelen felvenni. Ezt az aggódást tetézte, hogy odajött egy srác és váltig állította, hogy itt nem lehetséges stoppolni, senki se fog minket felvenni.
Csak úgy hasított az öreg bácsi a piros golffal!
Tettünk rá magasról és stoppoltunk tovább, két perc múlva meg is lett az eredménye. Egy piros Volkswagen golfos bácsi vett fel minket, nagyon jó fej volt. Barátnőm megint megvillogtatta francia tudását, de a bácsi nemcsak hogy angolul, de még németül is tudott: kiderült, hogy a gimiben tanulta, de sohasem használta (60+os volt a bácsi, az alsó hangon is 40 év). Jobban beszélt németül, mint én, pedig én csak egy éve indultam el a felejtés ösvényén (persze nem is volt fényes a német tudásom soha). Mint említettem nagyon kedves volt, ő is tovább vitt eredeti úti céljánál és letett bennünket a célállomáson.
Megérkeztünk tehát a Dune du Pyla-hoz, az egyik legérdekesebb természeti jelenséghez Franciaországban. Óriási homokdűnék fogadtak bennünket az óceán partján.
Itt még nem sejtettük, hogy pontosan mekkora homokbuckával állunk szemben!
Felmásztunk rá, bejártuk az egészet. Fantasztikus érzés volt, olyan, mintha sivatagban lenne az ember. Jobb oldalt az Atlanti-óceán, bal oldalt pedig fenyőerdő. Nagyon egzotikus látványt nyújtott, a videóban remélem érzékelhető, hogy mekkora homok „buckáról” is van szó. Lementünk az aljára és fürödtünk az óceánban, ami jó hidegnek bizonyult. Egyébként sem volt túl meleg, erre még rákontrázott a jelentős szél. Legalább meg tudtuk szárítani a cuccokat, amíg a homokfövenyen pihegtünk. Visszamásztunk a tetejére és lebucskáztunk a túloldalon. Nem a kiindulási ponthoz érkeztünk, hanem egy kempingbe, aminek a kerítése a homokdűne volt. Megfürödtünk, letusoltunk, üdítő érzés volt, mivel Párizs óta nem fürödtünk…
Egyik oldalt gyönyörű erdő, másik oldalt az óceán
Az Arcachon-ba visszavezető utat megint stoppal terveztük megtenni. Ötszáz méter stop után egy szörfös srác vitt el bennünket, aki vébé meccset ment nézni a haverjaival. Jól elbeszélgettünk, miután kirakott ennivalóra vadásztunk a Carefourban. Telitömtük magunkat Boursinnal és sétáltunk egy jó nagyot a parton. Ledőltünk egy kicsit, mivelhogy alkonyat előtt nem verhettünk sátort. Egyébként ott terveztünk aludni, ahol előző este, csak egy kicsit eldugottabb, erdős részen, amit még reggel néztem ki magunknak. Miután lement a nap, tíz óra után elindultunk a sátorhely fele. Végigcaplattunk Arcachon városán, drága és impozáns villák között.
Így ütöttük el az időt lefekvésig.
Elértük a szálláshelyet, nem messze a kempingtől. Ledobtuk a táskákat és kicsomagoltuk a sátorponyvát, minimális „Legenda vagyok” érzés mellett, de azért picit aggódva, hogy jó lesz-e.
Miközben már majdnem állt a sátor észrevettem egy emberi alakot a susnyásban. Lehet nem kellett volna utánamennem, de kíváncsi lettem, hogy mit keres valaki este tizenegy fele egy olyan helyen, ahol a madár se jár. Szóval otthagytam a barátnőmet a sátornál és elindultam az alak után. Hamar beértem, egy negyvenes férfi volt, egészen jól szituált. Valami mégse stimmelt, amikor a szemembe nézett, olyan mélyfekete szempár meredt rám, hogy ledermedtem. Félelmetes volt, ahogy rám nézett, ahogy beszélt. Azok az éjfekete szemek nagyon megijesztettek, meg azt se tudtam, hogy mit keres itt. Beszélt angolul és elég fura dolgokat mondott. Állítása szerint egy faluval arrébb lakik a feleségével és csak eljött sétálni, de most nem tudja, hogy pontosan hol van, eltévedt. Egy gyűrött turista térképet mutogatott, amit a zsebéből húzott elő.
A félelmetes találkozás sem feledtette felünk, hogy milyen szép Arcachon!
Miután ezeket megtudtam, tőlem kérdezgetett, hogy mit csinálok, honnan jövök. Mondtam, hogy nem vagyok egyedül, erre felhúzta a szemöldökét, mintha érdekesnek találta volna. Kérdezte, hogy mit keresünk itt, mondtam, hogy sátraznánk. Ez után megkérdezte, hogy félek-e (gondolom látszott rajtam), ami elég fura volt és csak még jobban rám hozta a frászt. Látni akarta, hogy hol sátrazunk, na, itt már éreztem, hogy nem fogunk ott aludni. Megmutattam a sátorhelyet, meg bemutattam a barátnőmet, mondta, hogy ő szerinte a rendőrség biztos szólna érte, és szoktak is erre járőrözni, DE mi nyugodtan maradjunk itt, mert szerinte nem lesz baj. Kérdezett még párat, majd tovább állt.
Azonnal nekiláttunk összecsomagolni, ezek után nem maradhattunk ott, meg egyébként se mertem volna elaludni, féltem volna, hogy visszajön. A táskákat a vállunkra véve nekiindultunk az éjszakának egy másik helyet keresni. Már elmúlt tizenegy és nagyjából másfél óráig bolyongtunk. Végül úgy döntöttünk, hogy a tengerpart lesz a legmegfelelőbb, természetesen sátor nélkül, a szabad ég alatt. A homokos partot egy derékmagasságú fal határolta el a part menti sétánytól, ez alá feküdtünk be. Felfújtuk a derékaljat, ruhában feküdtünk be a hálózsákba. Valamennyire megnyugodtunk és sikerült elaludni. Elég kényelmetlen volt a fekvőhely az egyenetlen homokos talaj miatt és nem is volt túl meleg. Hajnalban összezipzároztuk a hálózsákokat, így már nem fáztunk.
Konfliktus nélkül telt az éjszaka, reggel arra ébredtünk, hogy rakodógépek simítják a homokos partot. Ilyen is csak nyugaton van, hogy a méregdrága gépekkel még erre is van kapacitás. Végül feleslegesen aggódtunk, a reggeli zuhany közben láttam, hogy valaki a bokrok között sátrazik, ez a látvány kicsit megnyugtatott: nem csak mi vagyunk ennyire eszetlenek, hogy nyugat Európában vadkempingezzünk!
