Moto G
2013 novemberében jelent meg az első verzió 4,5 colos kijelzővel. A nagy sikerre való tekintettel kicsit fejlesztettek rajta, megnövelték és kiadták a Moto G 2014-et vagy másnéven Moto G2-t. Idén februárban kijött a 2014-es verzióból egy LTE-t is támogató eszköz. A 2014-es és a 2013-as változat között nem történt nagy előrelépés, mindössze fél colos növekedés és a hátlapi valamint az előlapi kamera terén.
A képen még az előd, a 2014-es modell látható
Idén, 2015-ben ennél többre számíthatunk: A Moto G 3 várhatóan 5 vagy 5.2 colos kijelzővel, 1.7 Ghz Qualcomm Snapdragon 610 processzorral, 8 GB bővíthető memóriával, 2 GB RAM-mal és 4G LTE támogatással fog érkezni. Úgy tudni, hogy fehér színben lesz kapható, de előreláthatólag emellett más színekben is boltokba kerülhet.
Moto X
Az X 2015-ben két verzióban is világot láthat, az egyiket Snapdragon 808 míg a másikat Snapdragon 810 fogja hajtani. Emellé 4 GB RAM, 5.2 colos kijelző, 64 vagy 128 GB nem bővíthető memória, Corning Gorilla Glass 3, 16 MP-es képstabilizátoros kamerát fognak társítani. Ezt a meglehetősen erős hardvert egy 3280 mAh-s akkumulátor fogja táplálni, ami megkapja a Quick Charge 2.0 funkciót, így akár fél óra alatt is fel lehet tölteni 60%-ra.
A Moto X 2014-es változata fa hátlappal
Források: crossmap.com, yibada.com, amazonaws.com, cbsistatic.com