Fillérautó projekt – mitől rángathat?

Az előző részeket már olvastad? Ha nem, akkor ezekkel kezdd:

Október elején a rángatás megoldása és a fogyasztás csökkentése volt az elsődleges cél. Ákossal megbeszéltem, hogy péntek este szerelős bulit tartunk. (Ő szerel, én nézem.) El is mentünk gyertyát venni, nem a karácsonyi hangulathoz, hanem a gyújtáshoz. Beálltam a garázsba, felnyitottuk a motorháztetőt, kicsavartuk a régi gyertyákat, amik elég szép állapotban voltak és betettük az újakat. A következő lépés a gyújtáselosztó kitisztítása volt, de amikor szétszereltük, egyértelművé vált, hogy ebből bizony csere lesz. Mivel éppen nem volt kéznél egy gyújtáselosztó-fedél sem (egyébként rendszeresen tartok egyet-kettőt a táskámban, pénztárcámban, stresszesebb időkben néha még a zsebemben is), ezért maradt a tisztítás. Amikor ezzel megvoltunk, következett a gyújtásállítás. Az egyik gyertyát kicsavartuk, Ákos forgatta a motort, én meg néztem a szikrát és a jelet az ékszíjtárcsán. Némi okoskodás és apám tanácsai után egy pár fokos előgyújtást állítottunk be. Mindent visszatettünk a helyére, mennénk a tesztkörre, de nem indul a kocsi. Ekkor bevillant nekem, hogy a gyújtáselosztó rotorját lehet, hogy 180 fokkal sikerült elfordítani. Leszedtük a gyújtáskábeleket a fedélről, és 180 fokkal eltolva visszatettük. Így rögtön indult, megfelelően ment a tesztkörön, de nem voltam benne biztos, hogy bármi is változott volna, a rángatás továbbra is érezhető volt, úgyhogy rendeltem az Autóstúdióban új gyújtáselosztó-fedelet és rotort.

A cserélendő gyújtáselosztó-fedél és rotor

Pár héten belül, amikor az egyetemről jöttünk haza Dórival, akkor az Újbuda-központnál egy piros lámpánál leállt a kocsi és nem indult be. Egyszer már csinált előtte olyat, hogy szinte minden pirosnál leállt, de akkor rögtön be is indult. Na gyorsan kitoltam a buszmegálló elé, felnyitottam a motorháztetőt, és néztem, hogy a kábelek a helyükön vannak-e. Addig nyúlkáltam, hogy meg is csapott az áram. Jöttek az idős hölgyek, hogy tegyem ki az elakadásjelző háromszöget, mert a buszosok nem látják, hogy engem ki kell kerülni. Mondtam nekik, hogy remélem egy percen belül távozok és a buszosok magasabban ülnek mint a Corsa teteje, így nyilván látják, hogy nyitva van a motorháztető. Ignorálva a külső zavarokat, az autóra koncentráltam. Próbáltam még párszor indítózni, végső elkeseredésemben vagy 20 másodpercen keresztül, ekkor hatalmas füstfelhő jött ki a kipufogóból, majd beindult. Na mondom, csak hazáig bírja ki, aztán mihamarabb kicserélem azt a gyújtáselosztó-fedelet és rotort. Így is tettem, azóta nem volt random leállás és hidegben is jobban indul az autó, de az enyhe rángatás így se szűnt meg.

A következő móka az 1998-as gumik lecserélése, mert jött a nyákosabb, hidegebb idő és nem szeretnék egy autó farában kikötni. Hosszas keresgélés után úgy döntöttem, hogy nem a legolcsóbbat vásárolom meg, csak majdnem, de azért rendes márkát. Így esett a választásom a Hankook Winter iCept RS gumikra, melyből 145/80 helyett 155/80-as méretűeket rendeltem, mondván, hogy ennyi belefér, mivel a rövid váltó meg a fékek elbírják még, és hátha csökkenti kicsit a rázkódást. Nagy szerencse, hogy ilyen kis kerekeken gurul ez a járgány, így irtó olcsóak (pontosabban nem olyan horribilisen drágák) az abroncsok. Fel is tette a gumis, azóta sokkal stabilabb a kocsi, kanyarokban meg se mozdul, féktáv is jelentősen csökkent. Egy fekete macska le is teszteltette velem. A macska él.


Az új Hankook Winter iCept RS 155/80 R13 gumik

Egy kényelmi beruházást is tettem, mivel nagyon rossz volt az autórádió, így megvettem a legolcsóbbat, amin van aux csatlakozó. Ennek az elvárásnak egy AKAI CAU-7120 felelt meg. Mivel a kocsiban nem ISO csatlakozó van, így azt is kellett vennem. Szépen be is szereltem, mindent jó helyre kötöttem, az első benyomások elég jók voltak, de néha elfelejti a beállított csatornákat, valamint nem támogatja az RDS-t, tehát nem lehet látni, hogy éppen melyik csatornára vagyok hangolva. A másik probléma az, hogy napsütésben abszolút láthatatlanná válik a kijelzője. Ezek ellenére nem vittem vissza (legfőképp a csatornaelfelejtős hiba miatt tehetném meg ezt), mert majdnem mindig a mobilomat kötöm rá.


Ilyen kicsi autóban teljesen felesleges a távirányító, de járt a rádióhoz

A mobiltelefonom töltéséhez egy szivargyújtós USB töltőt tettem a kocsiba. Ebben az a különlegesség, hogy azt nem a megszokott módon látja el az autó árammal, mivel nincsen benne szivargyújtó. Az egyik előző tulaj úgy kötötte be a rádiót, hogy az azt tápláló áramot egy kapcsolóval lehetett kapcsolni a műszerfal bal oldalán. Az új rádiónál erre nem volt szükség, így ezt a kapcsolót és a hozzá tartozó panelt használtam fel, kifúrtam és beletettem a szivargyújtós töltőt, majd hozzáforrasztottam Troll segítségével diódákat és a megfelelő pólusokat. Az első töltő nem működött rendesen és kék halált is okozott néha a telefonomon a ki-/bekapcsolásnál, így azt kicseréltem. Még a másodikkal is voltak problémák, de sose vált miatta teljesen kékké az androidos telefonom kijelzője. Aztán kiderült, hogy a test nem volt megfelelő. Ez a megoldás kevés pénzbe került, de annál sokkal több munkába.


Az az átkozott töltő végre működik

Jöjjön a fekete leves, itt van hát, hogy mennyit költöttem az autóra ennek a résznek a végéig:

– előző részig: 200 198 Ft
– gyertyák: 1650 Ft
– téli gumik: 37 120 Ft
– gyújtáselosztó-fedél és rotor: 4000 Ft
– autórádió és ISO csatlakozó: 7000 Ft
Összesen: 249 968 Ft

Ezúton is szeretném megköszönni a segítséget apámnak, Ákosnak és Trollnak.

A következő rész: 4.: A rozsdakupac megmérettetése