Interrail Európa Túra – 2014 – Indulás, irány Párizs! – 3. rész

Itt az egy hónapos, hátizsákos, vonatozós túránk első igazi része! Ha érdekelnek a kalandjaink nézd meg a videót és olvasd el a cikket!

2014. 06. 26, csütörtök

Felébredtünk nagyjából 10 óra környékén, – igen ilyen későn, mivel sejtettem, hogy ez lesz az utolsó nyugodt reggelünk jó hosszú ideig. Ebben nem tévedtem, több mint másfél hónap telt el, mire úgy éreztem, maximálisan kialudtam magam. Előző nap nagyjából bepakoltunk a hátizsákba, este gombóccal a torkomban feküdtem le, végre nekivágunk életünk (eddigi) legjobb nyarának! Aludtam már nyugodtabban is, de ilyenkor természetes, hogy egész éjszaka a holnapon gondolkodik az ember. Tehát megvolt a reggeli rutin, elindultunk –egyelőre a cuccok nélkül- a hozzánk közeli Kelenföldi pályaudvarra, megvenni a jegyeket.


Nagy felbontású kép az európai vonalakról. Egy ilyet is csatolnak a jegy mellé! Forrás

Még jó, hogy előrelátó voltam és jó sok időt hagytam erre a procedúrára. Persze meg lehet venni előre az inter jegyet, meg lefoglalni és kifizetni előre az összes vonatra a helyet, de jobbnak láttam aznap megvenni. Nem egyszer fordult elő velem, hogy különösen a nagy utazások előtt összetörtem magam (horvát túra előtt kapcsozták a fejemet egy óvatlan hinta miatt, szlovén túra előtt varrták a lábam biciklibaleset miatt, lengyel túra előtt pedig bokaszalag szakadással bicegtem). Természetesen nem maradt ki egy túra sem sérülés miatt, de erősen valószínű, hogy Európa túránkat szabotálta volna egy ilyen sérülés, tekintve, hogy nem autóval akartunk nekivágni. A pénztáros hölgy nagyon kedves volt, mondta is, hogy akkor most egy óráig ne álljon senki a sorba, mert hosszadalmas procedúra lesz. 


Egy ilyen Railjettel száguldottunk át a határon. Forrás

Kiderült, hogy kis hazánkban nem akkora divat az interrailezés, mint nyugaton. Évente átlagban kétszer kettő jegyet vesznek, akkor mi voltunk az első páros. Ennek függvényében a magyar elektronikus rendszer, meg semmilyen rendszer nincs felkészülve az ilyen problémákra. Szerintem hálát adott az égnek a hölgy, hogy nemzetközi foglalásokat nem akartunk intézni, egy portugál szerelvényre bajosan adott volna jegyet, ha már az inter jegy kiadása is problémát jelent. Nagyjából két óra után megszereztük a névre szóló jegyet (kis túlzással, akinek két keresztneve van, ne is próbálkozzon jegyet venni, mert nem tudja kezelni a rendszer). Szaladtunk haza a táskákért, igyekeznünk kellett, mert tovább tartott a jegyvásárlás, mint számítottam. Otthon utoljára ellenőriztük a felszerelést, ettünk egy keveset és elbúcsúztunk. Visszamentünk a pályaudvarra kocsival, elbúcsúztunk a kísérőktől és felszálltunk az első vonatra.


München, Alter Botanischer Garden, remek szálláshely, aranyos nyuszikkal. Forrás

A Railjet délután indult és este tizenegy fele ért Münchenbe, ahol hat óra alvást terveztünk. Ennyi időre persze sem hostel, sem pedig sátrazás nem jöhetett szóba. Ezen okok miatt kerestünk egy a pályaudvarhoz közel eső parkot és megágyaztunk. Vébé meccs volt aznap este (a foci vébé egyébként végigkísért bennünket a túra során), sok ember mászkált a városban, vidám hangulat volt a parkot körülvevő kocsmákban. Hiába volt nyár, a föld nagyon le tud hűlni éjszaka, ezért felfújtuk a derékaljakat, kiszedtük a hálózsákokat és leheveredtünk egy nagy fa tövébe. A parkon átszűrődött a vébé utáni buli zenéje, de csak kellemesen, hogy nyugodtan tudjunk aludni.

A német nagyvárosokra jellemző, hogy a parkokba nyulakat telepítenek, amik szabadon mászkálhatnak mindenfelé (piszkálásukat bírság akadályozza meg). Amikor a sötétben leraktuk a derékaljakat nem vettük észre, hogy egy nyúltanya tetejére telepedtünk. A nyúlüregek nyílásaiból erős horkolás hallatszódott, lélegzett a föld, igazán különleges élmény volt a sok nyuszi horkolása felett aludni. A kevésbé fáradékony répaszeretők nem messze tőlünk ugráltak a fűben. Ilyen meghitt alvóhelyet elképzelni sem tud az ember! A nyuszikat tetézte, hogy egyszer, amikor megfordultam észrevettem a fejemtől 20 centire egy kisegeret, szemeztünk egy kicsit, aztán ment a dolgára. 

A nyugodt környezet ellenére, – rossz alvók lévén- sajnos nem sokat pihentünk, az első éjszaka is igen keményre sikeredett. Öt után nem sokkal betámolyogtunk a pályaudvarra, hogy akkor mi mennénk Párizsba. Felszálltunk a vonatra, jött a kaller és mondta rögtön, hogy nem lesz jó, mert nincs helyjegyünk. Meg is vágott bennünket kőkemény 46 euróra, de látta, hogy elszontyolodtunk és még vizünk sincs, meghívott bennünket fejenként fél liter vízre (ami a vonaton ugye elég drága). Ilyen kedves hozzáállással egyébként meglepően gyakran találkoztunk, úgy gondolom itthon is jellemző, hogy a vándorokkal normálisak vagyunk, ha már egymással nem nagyon… 


Mannheim, mi csak a pályaudvart láttuk ezúttal, legközelebb megnézzük a várost is! Forrás

Átszálltunk Mannheim városában a következő vonatra, ami már Párizsig vitt. Nem az eredetileg tervezett vonattal mentünk, hogy ne kelljen foglalásért fizetni. Innentől kezdve már folyamatosan ellenőriztük a telefonos applikáción, hogy kell-e foglalni.

2014. 06. 27, péntek

Egy kis vonaton szunyókálás után megreggeliztünk: a menü a magunkkal hozott barackos gombóc volt, az utolsó hazai íz, ami másfél hónapig a nyelvünket érte. Tizenhét órás utazás után megérkeztünk Franciaország fővárosába, Párizsba. Leszálltunk a vonatról meggyötörten és a párizsi tömeg szeme láttára átöltöztünk a pályaudvaron, azért a közszeméremsértést kerülve. Mivel úgy terveztük a túrát, hogy elég sok minden beleférjen, nem lazsáltunk, elkezdtük végigjárni Párizs legfontosabb nevezetességeit. Vettünk közlekedési jegyet és elmetróztunk a Notre Dame katedrálishoz. Itt már elkezdtem keresgélni egy alkalmas gally után szelfibot gyanánt, találtam is egy rövidet, amit később lecseréltem.


Reggeli a vonaton, barackos gombóc otthonról

Magyarosan beelőztünk minden olaszt a sorban, amiért ezúton bocsánatot kérek (ezt a húzást ezerszeresen visszaadta a karma Olaszországban). Megnéztük belülről is a katedrálist, gyönyörű volt. Egyébként a katedrálisról az volt a benyomásunk mindkettőnknek, hogy sokkal kisebb, mint ahogy az ember elképzeli. A Notre Dame után kívülről megnéztük a Concierge épületét, út közben találtunk egy fát, amire az volt rávésve nagy előrelátással, hogy Isztambul. Elsétáltunk a Louvre felé, megnéztük az üvegpiramisokat és végigsétáltunk a tértől elnyúló parkon. Nem tudom melyikünk zseniális ötlete volt, de elindultunk a párizsi tourist info felé. A túra előtt nem gondoltam volna, hogy minden városban működik ilyen ingyenes szolgáltatás, mindenről felvilágosítanak, adnak térképet, lehet telefonálni, internetezni, leülni, pihenni (nem mindenhol, jobb helyeken).


A Notre Dame belülről. Kívülről kisebbnek hat, mint ahogy elképzeltem. Forrás

A tourist infoban kaptunk telefont, így végigkérdezgettük a Párizs környéki kempingeket a lehetőségekről. Sajnos a nudista kemping nagyon drága volt, így egy külvárosi, kettőnknek 20 eurós kempinget választottunk – a továbbiakban, ha valamire mondok egy árat, az mindig két személyre értendő lesz. Úgy gondoltuk, hogy jobb lesz, ha megnézzük a kempinget és letesszük ott a cuccainkat, ezáltal sokkal mobilisabbak lettünk. A kemping Champigny-ben volt, külvárosi vasút és busz segítségével lehet kijutni, kulturált és viszonylag olcsó is. A tourist infoban elmondták, hogy sok nevezetességet és múzeumot megnézhetünk ingyen, ha tanulók vagyunk és EU-s állampolgárok. Emiatt visszamentünk a Louvre-hoz és ingyenesen, rapid tempóban végigjártuk, majdhogynem végigfutottuk a múzeumot. Lehet kritizálni, hogy milyen már, hogy nem szántunk elég időt az elmélyülésre. Minden ember más, ami érdekelt bennünket azt megnéztük, de nem szöszöltünk órákat, hogy aztán más helyekre ne tudjunk elmenni.


A Louvre-ba menet. Monumentális, kilométereket lehet sétálni kívül és belül is.

Szóval a múzeumban eltöltött húsz percből legalább ötöt kitett az, hogy a Mona Lisához odaverekedjük magunkat a sok emberen keresztül. A festmény gyönyörű, de újfent kisebbnek láttam, mint ahogy elképzeltem. A Louvre után a diadalívet néztük meg, fel is mentünk a tetejére, természetesen ingyen, útlevelünk felmutatásával. A túra előtt gondolkodtam nemzetközi diákigazolvány kiváltásán, már volt egy lejárt, meg akartam újítani. A lejártat csak itthon használtam,- a BKV-n akartak megbüntetni nyáron- amikor még nem volt meg a felsőoktatási diákom. Nem váltottam ki, nem is lett volna érdemes, mert nagyon kevés helyre lett volna jó, ahova meg kellett, oda jó volt a magyar, az újon már vannak nemzetközi jelzések.


Üvegpadló, elég magasan. Teszteltük, nem szakad le!

Miután megtekintettük Párizs sugárútjait a diadalív tetejéről,  elmetróztunk az Eiffel-torony mögött elhelyezkedő domb tetejére. Lesétáltunk gyönyörködve Párizs egyik leglátványosabb nevezetességében. Az EU-s kedvezménnyel itt is olcsóbban jutottunk fel a tetejére. Az alján el lehet dönteni, hogy a két-harmadáig lépcsőn vagy lifttel menjen az ember, mi lépcsőztünk, mert a lift drága és a lustáknak való. Az utolsó harmad már olyan keskeny, hogy onnan csak lifttel lehet felmenni, amihez külön jegyet kell venni és nagyon sor áll. Szívesen visszamennék egyszer nagyon rossz időben, esetleg viharban, vagy télen, bizonyára különleges élmény lenne. Az enyhe tériszonyom nem tántorított el attól, hogy körülnézzek, lőttünk pár képet, majd lesétáltunk. A torony előtt elterülő, a kocka alakú lombkoronájú fákkal övezett réten végigsétálva lement a nap.


A párizsi Deák tér, mögöttünk az Eiffel-torony, jobb oldalon a kockafák egyike.

Ez a tér leginkább a Deák tér fiatalos, kiülős hangulatát idézi, ide is visszatérnék pár nyugodt naplementére. Néha elképzelem, – na, jó nem én, hanem a barátnőm – hogy milyen jó lehet párizsiként (nem a felvágott értelemben) hajnalban felkelni és futni ott pár kört. Kiürült szervezetünkből a barackos gombóc, ami el is fogyott, úgyhogy nekiláttunk, valami ennivaló levadászásának. Már olyan éhes voltam, hogy azon gondolkoztam visszamegyek München-be és megsütök egy kis nyuszit. Nyugaton hamar zárnak a boltok, a huszonnégy órásokban, meg nehéz értelmes ennivalót találni. Szerencsénk volt, zárás előtt bejutottunk egy szuperközértbe. Ekkor fedeztük fel magunknak, hogy milyen finom a baguett egy kis Boursin sajttal. Ezen felismerés után szinte csak ezt ettük, néha lecserélve a Boursin-t valamilyen másik sajtra. Gyakran tömtünk magunkba hozzá sonkát, meg zöldséget, édességként müzli és csoki járt. Felpakoltuk magunkat elegendő mennyiségű ennivalóval és a kemping felé vettük az irányt. 


Camping Paris Est, 20 euróért megfelelt. Forrás

Igyekeztem kicentizni, hogy teljesen kitöltsük az időnket a belvárosban. Kicsit talán túl jól sikerült a centizés, merthogy lekéstük az utolsó buszt. Bízva csalhatatlan tájékozódási képességemben továbbmentünk egy megállót a külvárosi vasúttal. Hiba volt. Sokkal messzebb kerültünk, felpattantunk az első buszra, remélve, hogy helyes irányba visz bennünket. Jó fej volt a buszvezető, annak ellenére, hogy nem volt jegyünk, nem szállított le, sőt útba igazított. Leszálltunk és gyalog indultunk tovább a kemping felé, nem tudva, hogy pontosan milyen messze van. Kis séta után befordult a csendes utcába egy busz, gondoltam, biztos a kempingbe megy.


A hollandok annyit ittak, hogy akár így is felvettek volna… Forrás

Első stoppolásunk reményében kalimpáltam a busz felé, hogy álljon meg. Megállt, közelebbről láttam, hogy holland rendszámú. Felszálltunk, de nem értették, hogy miért, ezért a túravezető leszállított minket. Lent megbeszéltük, hogy eltévedtünk és jó lenne, ha elvinnének bennünket a kempingig. Magában jót röhöghetett, mert már egy km-en belül voltunk. Mindenesetre felszálltunk, rögtön kezembe nyomtak egy mikrofont, hogy mondjam el a fuvarért cserébe, hogy kik vagyunk, mik vagyunk. Már arra a mondatra szétröhögték magukat, hogy „Utazók vagyunk Magyarországról és eltévedtünk”. Mondanom se kell a nagy öröm oka az annál is nagyobb elfogyasztott alkohol mennyiség volt. 

Tulajdonképpen bármit mondtam nagyon tetszett nekik. Jó kis bemelegítés volt ez a performansz angolból, még sosem beszéltem nagy tömeg előtt idegen nyelven. Két perc múlva letettek a kempingben és mindenki ment a dolgára – mi aludni, mivel már eléggé fáradtak voltunk. A sátor biztonságából még nem sejtettük, hogy a következő éjszakák mennyire kalandosak lesznek! 

Következő rész

Előző rész

Első rész

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük