Fillérautó projekt – a vétel

Az alapkritériumok az ár, az állapot és a műszaki lejárta volt. A márka annyira nem érdekelt, bár két típusra fókuszáltam végül: Opel Corsa A és Ford Fiesta. Az előbbiből van egy Janiéknak is, így tőlük kaptam róla pár hasznos infót, hogy mit kell megnézni rajta, mik a gyenge pontjai, és hogy mennyibe kerülnek hozzá az alkatrészek. A válogatásra nem szántam elég időt, bár már régóta keresgéltem a neten, de csak most kezdtem el igazán komolyan venni. A határidő szeptember első hete volt, mivel nem tudhattam, hogy mennyire fér bele az egyetembe az autóvásárlás.

Ilyen szép állapotút nem is kerestem

Szóval végigbújtam minden hirdetést, Jani is segített. Nem lehetett engem leakasztani a mobilomról vagy a laptopomról, valahol folyamatosan meg volt nyitva egy-két autó. A hosszas keresgélés eredményeképp ezek jöhettek szóba:

Kicsit szakadtabb, lemez felnikkel, 5 ajtóval

A hirdetés alapján elég jónak tűnt: 5 ajtós, friss vizsgás, 5 sebességes váltóval. Ennek ellenére sajnos nem jutottunk el megnézni a kocsit, mert a kereskedővel nem sikerült normálisan egyeztetni az időpontot.

Opel Corsa A 1.2 City fekete

Ez már kevésbé volt szép darab, mivel a kocsinak elég látványosan rohadtak hátul a sárvédőívei. Ennek ellenére felhívtam a tulajdonost, egyeztettem időpontot, de aztán lemondta.

Ford Fiesta 1.1C 1991

Szépnek tűnt a hirdetés alapján. Amikor odamentünk, közölte a tulaj, hogy ezer kilométerenként megeszik egy liter olajat, valamint a tornyok csúnyán rohadtak. Kipróbáltuk, otthagytuk.

Sajnos ilyen szép pirosat nem hirdettek, csak Fordból

Opel Corsa 1.2 Swing fehér 1989

Reggel találtam rá a hirdetésre, fel is hívtam rögtön a kereskedőt. Telefonban megkérdezte, hogy mennyiért láttam a hirdetést, mondtam, hogy 99 ezerért. Mondta jó, úgy menjek, hogy ebből már nem fogok tudni alkudni. Tíz perccel később már 129 ezerért hirdették a járgányt.

Opel Corsa 1.2

Délután meg is néztük az autót: A kocsi nem rohadt vészesen, persze itt nem ugyanazok az elvárások, mint egy milliós kocsinál, itt annyi, hogy két vizsgát még bírjon ki. A kereskedésben nem tudták, hogy hogyan kell kinyitni a motorháztetőt, aztán persze meglett a kis fehér kar. A motortér kissé olajos volt, de látszott rajta, hogy ez sok év munkája. Az eladó nem hagyta, hogy én indítsam be a kocsit és én menjek vele először. Normális esetben már ilyenkor le kellett volna lépni, de nem tettük, mert a hangok alapján nem volt probléma a motorral, így gondolom oly’ zöldfülűnek tűntem, hogy azt hitte, hogy nem tudok beindítani egy szívatós autót. Aztán a próbaút: beültünk a kocsiba és úgy nyomta neki, mint a hülye. Mondom neki, hogy nyugi van már, én nem állat módjára szeretném használni, normális gáznál derül ki, hogy mit tud. Aztán át is adta végre a volánt és ment a kocsi, működött minden, egyenletes gáznál kicsit rángatott, de azt majd megoldjuk. Ami nem működött rajta az az irányjelző, úgyhogy mondtam az eladónak, hogy nem rossz autó ennyiért, de az index nélkül én el nem viszem. Mondja, hogy tegnap még működött. Hát szépen állunk, – gondoltam – biztos a motorháztető kinyitásánál tehettük tönkre. Így is volt, a relét sikerült kicsit meggyötörni, visszagörbítettük és minden rendben működött.

A következő rész: 2.: túl az első ezer kilométeren