by A hotelban elköltött mennyei reggeli után, koradélelőtt érkeztünk meg Narbonne városkájába. A francia városka nem szerepelt kiemelten az útitervben, de mivel volt másfél óránk a két vonat között, gondoltuk megnézzük. Jól tettük, Narbonne gyönyörű hely. Csodálatos főterén végigcaplattunk és elérkeztünk a katedrálishoz, amely hátulról volt igazán érdekes! Az utcáról nyílt egy kis rész, ahol az épület oldalához lehetett eljutni. Ezt a részt órási boltívek, talán egykor maga a templom falai határolták el. A monumentális falak teljesen lenyűgöztek bennünket, de tovább kellett állni, hiszen mai úticélunknak Barcelonát tűztük ki.
Narbonne elképesztően magas katedrálisa…
A hosszú vonatúton még egy hosszabb idejű átszállás várt ránk, mivel a francia regionális járat (ahol nem kell reservationt fizetni) csak az első spanyol városig vitt bennünket. Mázlinkra ez sem egy unalmas iparváros, hanem egy szép öbölben elterülő település volt. Végigsétáltunk az öblön, megnéztük a városkát, melynek partján nyüzsögtek a strandolók. Megebédeltünk és felszálltunk a zsúfolt vonatra, ami nem éppen szélsebesen, de elvitt bennünket Barcelonába. A pályaudvaron mérhetetlen tömeg fogadott bennünket, és még annál is több kosz! Kiálltuk a hosszú sort a jegypénztárakhoz, mert másnapra helyjegyet akartunk foglalni a madridi vonatra. Az a vonat egyébként elképesztően gyors, a nagyjából 600 km-es távot két és fél óra teszi meg.
Látszik rajta, hogy nem lassú…
De itt még nem tartunk, a száguldás helyett maradjunk az izzasztó sorban való toporgásnál. Nagyjából annyi idő alatt sorra kerültünk, mint a Barcelona-Madrid távolság, és egy gyanús alak fogadott minket a jegypénztárnál. Gyanús volt, mert ilyen messzi hazánktól kísértetiesen hasonlított az otthoni jegyárusítókhoz. Kizárólag spanyolul volt hajlandó kommunikálni (egyikünk sem rendelkezik spanyol nyelvtudással-még), de azért azt sem nevezném kommunikációnak, amit lenyomott. A lényeg, hogy letakarítottuk a ráfröcsögött nyálat és izzadságot a sikeresen megkaparintott és méregdrága jegyről és eloldalogtunk. Azért kellett helyjegy egyébként, mert nem volt más járat amellyel eljuthattunk volna Madridon keresztül Portugáliába. Érdekes, hogy ha nem lett volna az interrailes kedvezményünk, fejenként 300 euróba fájt volna csak ez a jegy… Háromnegyede az interjegy árának alapból, kedvezménnyel meg 15 euró körül volt fejenként… Elhagytuk a pályaudvart, felszálltunk az első buszra, amiről azt hittük, a Tibidábóra visz minket. Éppen onnan jött és még jó darabig nem tartott a hegy felé, így inkább leszálltunk (meg jegyet sem váltottunk, úgyhogy mindenképpen el kellett hagyni a fedélzetet).
A barcelonai katedrális már nem olyan magas, de azért szép!
Megnéztük a barcelonai katedrálist, bejártuk a bűzös várost. Sehol egy fa vagy egy értelmesebb park, de nem is ezért jöttünk. Bekolbászozva és be sztracastella-yoghurtozva indultunk a part felé, majd megmásztuk a Montjuïc magaslatát. A hegy nagyjából háromszor-négyszer nagyobb mint a Gellért-hegy, a tetején erőd díszeleg. Megcsodáltuk a magasból is a várost, hamár a Tibidábóra (egy másik nagy hegy a város felett) nem jutott időnk. Elsétáltunk a naplementében a pályaudvar felé, még mindig fogalmunk sem volt arról, hogy hol fogunk aludni. Másnap délben indult Barcelonából a vonatunk Madridba és még meg akartuk nézni a Sagrada Familiát és pár nevezetességet. Sajnos a tourist infoban nem mutattak nekünk elfogadható árú kempinget, ezért úgy döntöttünk, egy közeli kisebb településre vonatozunk és ott keresünk szállást.
Kilátás a Montjuïc-ról. Libegőre nem költöttünk, megküzdöttünk a kilátásért!
Sitges lett az úticél, mert a barátnőm már volt ott egyszer napozni és ment oda vonat. Este 11 kor indult éjfél körül pattantunk le az üres pályaudvaron. Egy kedves hölgy betájolta nekünk a kempinget, ami állítása szerint nem volt messze. Nos mivel egész nap sétáltunk a nehéz hátizsákokkal reméltük, hogy tényleg nem lesz messze és egy csekélyke összegért álomra hajtatjuk fejünket. Caplatunk, caplatunk, de csak nem jött az a kemping. Egy kevés járdán fekvés pihenésképpen és caplattunk tovább. Több embert megkérdeztünk hogy merre kell menni, mindenki mondta, hogy tovább, tovább. Már legalább öt km-t megtettünk, amikor úgy döntöttünk, nem keressük tovább a kempinget. Éjjel egy körül járt az óra, kisétáltunk a szintén nem közel eső tengerpartra, hogy akkor ott tesszük el magunkat holnapra. Sajnos ez sem jött össze, mert egy korrekt kis vihar fogadott bennünket a parton. Ilyen szélben nem lehetett volna aludni, így hát visszaindultunk. Találtunk egy játszóteret, de hát azt azért mégse, úgyhogy oda se feküdtünk be. Egy vasúti töltés mellett lévő hangvédő falnál végül úgy döntöttünk, hogy sátort verünk. Már nagyon fáradtak voltunk, úgyhogy tulajdonképpen állva is elaludtunk volna. Mikor már a szúnyoghálós része állt a sátornak befordult az útra egy autó.
Esti kilátás Barcelonára: zsúfolt város, tele kalanddal!
Történetesen rendőrautó volt. Elhajtott, de persze jó lassan. Mi tovább munkálkodtunk, mire befordult még egy rendőrautó, de egy másik! Hasonlóan az előzőhöz ez is továbbment, szintén csiga-lassan. Na mondom, ha már a második autó tesz rá magasról, hogy itt szeretnénk aludni, akkor biztos lehet is! Na, de csak befordult egy harmadik is, megállt, kiszálltak a biztosurak. Mondták, hogy “No possibble! No possibble!”. Ezt mind nagyon kedvesen és normálisan, pedig nem várná az ember, hogy az éjszaka közepén normálisak legyenek vele. De azok voltak, nem bilincseltek meg, nem bírságoltak meg, csak mondták, hogy ez nem lesz így jó. Mi meg mondtuk, hogy nem találtuk a kempinget. Erre azt mondták, hogy akkor elvisznek minket, csak várjunk egy húsz percet, mert éppen diszkó van a fiataloknak és figyelni kell RÁJUK, nehogy bajuk essen. Érdekes, hogy ott rájuk kell vigyázni, itthon pedig miattuk kell vigyázni… Ezért volt ott három rendőrautó, vigyáztak a szórakozó fiatalokra. Míg visszatértek a rendőrök összeszedtük nagyjából a sátrat. Megjöttek, bedobtuk a tatyókat a csomitartóba, Dacia Duster lévén persze nem fért be minden. Bepréseltük hát magunkat és egy hátizsákot a hátsó üléssora, ami teljesen műanyag volt. Gondolom azért, hogy a vandál/gyilkos/részeg ne tegye tönkre…
Ez a part lett volna a szálláshely, ha nincs éppen vihar…
Egy kis ablakon beszélgettünk, az angolul kevéssé tudó nagy darab rendőrbácsival, aki továbbra is meglepően normális volt. Kiraktak a kempingnél, ami nem volt nagyon messze, csak éppen egy forgalmas és veszélyes (járda nélküli) felüljáró vezetett hozzá. A kempingben konstatáltuk, hogy 30+ euró lenne az itt alvás és éjjel kettő lévén nem sokat használhattuk volna a kemping luxus-szolgáltatásait. A rendőrautó már messze járt, amikor mi kijöttünk a kempingből, hogy mi akkor most mégiscsak egy padon szunyókálunk (vagy inkább őrködünk) a pályaudvarnál. Elindultunk vissza a végtelennek tűnő úton, közben azon sopánkodtunk, hogy mennyire szerencsétlenek vagyunk és ez életünk legrosszabb és leghosszabb éjszakája. Nem a főúton mentünk, nehogy összefussunk rendőreinkkel, mert ciki lett volna. Találtunk egy lakóautó-parkolót, csak sajnos murvás volt, így ott sem aludhattunk. Igen, vannak lakóautó-parkolók, melyekben ingyen lehet parkolni, éjszakázni, ha a szükség úgy hozza. Ez a nyugat kérem szépen, Franciaországban is lakóautók hada sorakozott sok út mellett. Öreg papik, mamik éjszakáznak ily módon, nap közben az országot járva, éjjel ingyen szunyókálva. De a sátrasoknak ez nem jár, mert a sátorhoz nem jár wc, zuhany és kulturált megjelenés. Ezért megyünk legközelebb kocsival, abban bármikor, bárhol lehet alukálni. Szóval sétáltunk és kiértünk a főútra, mert már nem lehetett máshol menni. Persze hogy a második kereszteződésnél találkoztunk rendőreinkkel, akik kérdőre is vontak bennünket.
A baloldali fal tetején lévő füves területen sátraztunk, a főút mellett!
Elmagyaráztuk, hogy nincs keretünk az öt csillagos kempingre (igen, ilyen is van), így a pályaudvar felé vettük az irányt. Hihetetlen, de továbbra is nagyon kedves és empatikus maradt a biztos úr! Mivel látta, hogy annyira szerencsétlenek vagyunk, hogy ilyen a világon nincs, azt mondta, aludjunk bárhol…!!! Ennyit az előítéletekről. Leesett az állam. Nem győztünk hálálkodni. Elköszöntünk hétköznapi hőseinktől (sajnos manapság egy értelmes gondolkodású ember hősnek számít). A főút mellett, pont ahol álltunk terpeszkedett egy magas, elhagyatott placc. Mivel abból az irányból jöttünk, láttuk, hogy a főútra merőleges utcából fel lehet menni a tetejére, mert a merőleges út erősen emelkedett, a placc pedig bele volt építve a domboldalba. Szóval felmentünk ennek a tetejére, ahonnan felülről látszott a főút, de minket csak a szomszédos kertből lehetett volna észrevenni, de kevés eséllyel bámult volna bárki az éjszaka közepén egy befüvesedett, elgazosodott területre a hotel kerti medencéjéből.
Legalább tudtunk pihenni egy kicsit a sok séta után.
Tető lévén cövekelésről szó sem lehetett, így csak rádobtuk a ponyvát, reménykedve, hogy nem lesz eső. Volt. De legalább nem áztunk be. Mély álom nyomott el minket, reggel kilenckor ébredtünk, mikor már nyüzsgött a várost középen átszelő főút és környéken. Meggyötört bennünket az éjszaka, a mély álom ellenére nem éreztük magunkat kipihentnek, épp ellenkezőleg. De nem állhatott meg a túra, még meg kellett néznünk Barcelona pár nevezetességét mielőtt továbbindultunk Madrid felé. Összepakoltunk hát, menet közben megreggeliztünk és elsuhantunk Barcelonába.
Folytatás hamarosan…
