A felhasználói élmény fokozásának érdekében szeretnénk megkérni, hogy engedélyezd a cookie-k használatát, illetve engedd meg nekünk, hogy saját felhasználásra statisztikát készítsünk a felhasználói szokásaidról. További információk

Interrail Európa Túra - 2014 – Párizs, utazás, Loire-völgye, Blois, Vadkemping – 4. rész

Peterdi János - 2015.03.25.

Interrailes utazásunk negyedik részében kivégezzük Párizs látványosságait, megpróbálják ellopni a kamerámat, majd a Loire-völgye felé vesszük az irányt. Hosszú vonatút után megérkezünk Blois-ba, megnézzük a város gyönyörű kastélyát, és éjszakára díjmentes szállást keresünk – mindezt zuhogó esőben.

Interrailes utazásunk negyedik részében kivégezzük Párizs látványosságait, megpróbálják ellopni a kamerámat, majd a Loire-völgye felé vesszük az irányt. Hosszú vonatút után megérkezünk Blois-ba, megnézzük a város gyönyörű kastélyát, és éjszakára díjmentes szállást keresünk – mindezt zuhogó esőben.

2014. 06. 28. szombat

Tegnapi kalandos megérkezésünk, egy jó zuhany és kiadós alvás után nehezen, de felkeltünk és összepakoltunk. Besuhantunk Párizs belvárosába a párizsi HÉV-el, a RER-el, megreggeliztünk – természetesen baguettet és sajtot. Elmetróztunk a Sacré Cœur-bazilikához, itt már esett az eső. Elindultunk felfelé az épülethez, a gyönyörű kertet övező lépcsőkön. Itt történt az első olyan incidens a túra során (már a második napon…), amikor veszélybe került a felszerelésünk. A GoPro-mat még mindig egy boton tartottam, a lépcsőn felfelé kameráztam utunkat. 


Számos helyen bandáznak így, persze ők csak "ártalmatlan árusok" Forrás

Párizsban a forgalmasabb, látványos helyeken sok fekete árul szuvenírt, elég gyatra minőségben. Az egy dolog, hogy az arcodba nyomják az árujukat, de még veszélyesek is. Szóval az egyik üresebb lépcsősoron felfelé menve egy 4-5 fős banda felé közeledtünk. Nem gondoltam semmi rosszra, általában békések. Azonban a banda egyik tagja észrevette a kamerát és elindult felém. Szándéka nem volt teljesen tiszta számomra, először azt hittem, hogy egy színes karkötőt akar rám sózni, ami „megvéd a gonosz szellemektől”. Pár évvel ezelőtt, Milánóban egy ugyanilyet akasztottak rám egy szempillantás alatt, ellenkezni se tudtam. Azt végül nem fizettem ki, mert csak nagy papírpénzem volt. 


Nem vettünk ilyet, de gyanítom egy metróutat nem bírt volna ki... Forrás

Tehát egy újabb, akaratom ellenére történő szalagozást elkerülvén szajkóztam, hogy no, no, no no, hátha abból ért. Nem értett. Tovább tolt le a lépcső széléhez, gondoltam itt már baj van. A haverjai ott támasztották a korlátot a másik oldalt, gyakorlatilag semmit se tehettem volna, ha kiveszi a kezemből, jelentős erőfölényük lévén. Mielőtt azonban elértük volna a korlátot, ahol sarokba lettem volna szorítva olyasmi történt, amit itthon nem tudnék elképzelni. Egy biciklis rendőr érkezett felülről (ez már nem egészen a lépcsőn volt, hanem annak a tetején egy lejtős részen), keresztbe állva terepkerékpárjával. Felemelő és profi látványt nyújtott érkezése. Csúszva állt meg a jogtalan támadó előtt, majdnem elütve az illetőt. Le se szállt a bringáról, rögtön jól megragadta. A bicikli eldőlt alatta, a rendőr meg félretolta a tolvajt.  Nem akartunk további konfliktusba kerülni, úgyhogy továbbálltunk. Visszapillantva azért láttam, hogy a haverok eloldalogtak, a tolvaj pedig tüzetes átvizsgáláson esett át.

A párizsi rendőrök meg így bandáznak! Környezettudatos és gyorsan akciózó egység.  Minden tiszteletem az övék! Forrás

Megúsztuk az esetet, hála a nem várt segítségnek. Az incidenst követően sokkal többször lapult a zsebemben, elérhető helyen a gáz-spray. Másfelől arról is megbizonyosodtam, hogy valóban hasznos a hasi-tasi, amit Anyukám varrt indulás előtt. Igen a felszereléses részből kihagytam, hogy egy technikai pólóból varrt, zipzáras övtáskát is vittem. Inkább hastáskának nevezném, mert a pólóm alatt hordtam mindig, hogy rejtve maradjon. Nem volt lecsatolható, csak alulról vagy fölülről volt levehető. Amikor nem aludtunk ebben tartottam a papírjainkat, az interrail jegyeket, bankkártyát meg a legtöbb készpénzt. A túra során biztonságos menedéket nyújtott a hasitasim a legfontosabb értékeknek, sajnos azonban annyira büdös lett a folyamatos viseléstől, hogy mosás helyett inkább kidobtam…


Lélegzetelállítóan gyönyörű. És a többi túlhajszolt látványossággal ellentétben,            tényleg így néz ki...Ráadásul ingyenes. Forrás

Szóval felbattyogtunk, fent persze újabb rendőri intézkedésnek lehettünk tanúi. Egy indiainak látszó ember valami fekete zacskóból árult valamit a bejárat előtt, egy civil felügyelő azonban hamar lekapcsolta. Nem akarta odaadni a zacskót, úgyhogy biztos fontos lehetett neki. Gyanítom, a mindennapos razziák sem tudják megakadályozni, hogy egy-két óvatlan turista csalás vagy rablás áldozatává váljon, ezért érdemes nagyon odafigyelni! Megnéztük a bazilika impozáns épületét kívülről-belülről. Nagyon szép épület, gyönyörű a kilátás. A bazilika után a francia Pantheon felé vettük az irányt, mert barátnőm azt hitte, hogy hasonlít a római panteonra. Hát nem hasonlít, még csak luk sincs a tetején, de azért érdemes volt megnézni, mert elég monumentális. 


A Panthéon épülete belülről. Forrás

Az oda és visszafelé vezető úton is kereszteztük a párizsi meleg felvonulást, ami színes és hangos parádéként vonult keresztül a városon. Szó se róla, volt ott minden, újabb élménnyel gazdagodtunk. Ezután bejártuk a Palais du Luxembourg gyönyörű kertjét, a kastélyt övező virágok, fák és szökőkutak elképesztő látványt nyújtottak. Hazánkban számomra sajnos elképzelhetetlen egy ilyen volumenű kert a város közepén, mi inkább az óriási betonfelületeket kedveljük, nagy bánatomra. Lejárt a Párizsra szánt időnk, megcéloztuk a pályaudvart. A pályaudvaron egy érdekes aranyosság fogadott bennünket. Azt meg sem említem, hogy mennyire tiszta volt, de élőzene szólt a várakozáshoz. Nem is a legnagyobb pályaudvaron voltunk, de az utasok szórakoztatására kiraktak egy zongorát. Egy igazi zongorát! A hangszeren mindig játszott valaki, hol a pályaudvar zongoristája, hol a várakozó emberek. Az előadás szünetében remek szórakozásnak bizonyult a boci-boci tarka lepötyögése. Vajon mi lenne a sorsa (kb. egy óra után) egy zongorának valamelyik hazai pályaudvaron? Valószínűleg sose tudjuk meg, hiszen ki lenne az a bátor – vagy botor – ember, aki feláldozna egy ilyen drága hangszert… 


Rendesen kizongoráztuk magunkat!

Elhagyva a zongorás pályaudvart, bevonatoztunk a Loire-völgyébe. Késő délután érkeztünk meg, szakadó esőben. Egy gyalogos túrán nem annyira kellemes dolog a szakadó eső. Lehet nagyon drága esőfelszerelést, vízálló bakancsot vagy akár gumicsizmát is vinni, mi nem vittünk, így is fájt a vállunk (talán nem kellett volna elüttetni magunkat tavasszal, hogy megsérüljön a vállunk- igen, mindkettőknek…). Nejlon poncsó fel, többet nem tehettünk. Megnéztük a kastélyt kívülről. Nos, a kastély szépnek szép volt, de inkább csak egy nagyobb épületnek mondanám, mint kastélynak. Hamar ugrottuk a kastély-témát, mivel nem volt nagy szám, zuhogott az eső és hat óra tájt még nem volt szálláshelyünk. A második éjszaka kényelme után szóba sem jöhetett (drága) kemping keresése. 


Ilyen a kastély kivilágítva. Sajnos mi nem így láttuk... Forrás

Átkeltünk a Loire-folyón, caplattunk csuromvizesen nagyjából 5 kilométert, mire kiértünk a városból. Itt már növekedett a gombóc a torkomban, hogy akkor hogyan is lesz most… A kivezető útról letértünk egy elhagyatott erdős részre. Már az is átfutott a fejemben, hogy egy körforgalom oldalsó részében verünk sátrat, mire eljutottunk ehhez a részhez. Begyalogoltunk pár kilométert, nem akartunk éjjeli látogatókat. Az ösvény egy kis patak mellett vezetett, a vizes fű annyira eláztatta a cipőnket és a ruhánkat, hogy csavarni lehetett belőlük a vizet. A patak mellett kerestünk megfelelő sátorhelyet, amikor is kiderült, hogy én nem vagyok túl bátor. Vagy határozatlan vagyok, esetleg gyáva is. Nem tudom, lényeg, hogy nagy nehezen, de eldöntöttük, hogy leverjük az ösvény és a patak között a sátrat. 


Blois, a Loire mentén Forrás

Folyamatosan azon gondolkoztam, hogy jó lesz-e itt, nem zavarunk senkit? Nem háborgat majd bennünket senki? Franciaországban nem megengedett a vadkempingezés. De a hatóságoktól való félelmem csak az egyik oldala volt aggódásomnak. Mi van, ha valakinek nem tetszik, hogy itt sátrazunk? Esetleg olyan valakinek nem tetszik, akié a hely, és/vagy ártani akar nekünk? Hova megyünk, ha elküldenek az éjszaka közepén? Mit csinálok, ha bántani akarnak bennünket? Ezekre a kérdésekre a túra végéig sem tudtam válaszolni. Nagy felelősség, ha olyan emberrel mész, akire vigyáznod kell. Más, ha két-három barát vág neki a vadkempingezésnek, azzal nem volt gondom sose, vigyázunk egymásra. Itt azonban a nagy felelősség rám nehezedett, miután felállítottuk a sátrat végig csak az pörgött a fejemben, hogy van odakint valaki, aki bántani akar. Rossz érzés így álomra szenderülni. Rám és barátnőmre is rátelepedett a paranoia, ami csak reggelre múlt el. 


Kissé megilletődve, a sátor mellett

Lefekvés előtt a sátorban megfőztünk egy levest, majd a zuhogó esőben álomra hajtottuk fejünket. Érdekes, hogy még 11 órakor is világosnak éreztük a fényviszonyokat, nagyon fura volt… Egyébként utólag úgy gondolom, hogy jogos volt az aggodalmam a vadkempingezés felől, mindenhol vannak rossz emberek, ketten pedig nem vagyunk nagy haderő. A legnagyobb problémánk nem is konkrétan éjjel adódott, hanem szálláskeresés közben. Nehéz alkalmas helyet találni a sátornak, talán odafigyelésünknek és aggódásunknak köszönhető, hogy egyetlen egyszer küldtek el, de az is jól sült el. Szóval a napi tizenöt kilométer pluszos sétához még hozzáadódott a legalább öt kilométeres szálláskeresés. 


Levesezés a sátorban

Ezt a caplatást, a kilátástalanságot elneveztük „Legenda vagyok- érzésnek”. A Legenda vagyok című filmben Will Smith a zombik ellen harcol, amik nem bírják a napfényt, ezért csak éjjel jönnek elő. A főhős egyetlen esélye a túlélésre, ha sötétedéskor mindig biztonságos szálláshelyére menekül. Na, valami ilyesmi volt nekünk is, ahogy lement a Nap, elfogott bennünket a szorongás, hogy hol fogunk aludni? Lesz biztonságos, nyugodt hely? Nem mindig voltuk biztosak benne, hogy zavartalanul megússzuk az éjszakát, sőt kalandosnál kalandosabb helyeken aludtunk, ami később kifejtésre is kerül. A lényeg azonban, hogy a hatóságok rendesek és nem esett bajunk egyszer sem. 

A következő túrámat viszont biztos, hogy nem alapozom ilyen nagy részben a vadkempingezésre. Valahogy sokkal biztonságosabbnak tűnik autóban aludni… Egyszer jó volt végigcsinálni, mert nagyon kemény volt, de többször, ilyen formában nem vállalnám be szerintem. Még ha bátrabb is lennék, a jó szálláshelyek akkor sem ott vannak, ahol a vonat lerakja az embert, hanem elhagyatott helyeken… Ennyit a vadkempinges gondolataimról, aki bevállalós, annak hajrá! Visszatérve túrához, miután megnyugodtunk valamennyire, hogy itt jó lesz, remekül aludtunk. Az éjjel alábbhagyott az esőzés, senki sem járt a sátrunk közelében. Gyönyörű helyen aludtunk, a patak mellett, ha leszámítjuk a félelemérzetet tökéletes szálláshely volt!

Következő rész
Előző rész
Header forrása

#Interrail #Európa túra #utazás #egy hónap #hátizsákos utazás #túrázás #interrailing #videó

Kövess minket Facebookon!
Iratkozz fel a csatornánkra!
Keresés
Neked ajánlott

Fillérautó projekt - mitől rángathat?
Az elmúlt hetekben sok volt a zárthelyi, így kissé csúszott a cikkírás. Következő hét a...

Szlovénia, Horvátország: Rafting, Kanyoning, minden amit érdemes megnézni! 1. rész
Kiruccantunk nyáron Szlovéniába egy kis raftingozás-kanyoningozás céljából, ha már arra jártunk persze végigjártuk amit érdemes...

Interrail Európa túra: Felszerelés és tervezés - 2.rész
Ha érdekel, hogy mit és hogyan kell pakolni egy egy hónapos gyalogos túrára, neked való...

©2018 Trip and Tech

Online magazinunk utazással, innovációval, technikával és még sok érdekességgel várja az erre tévedő netvándorokat!

CAMPERSTUDIO
Impresszum
Adatkezelési nyilatkozat