A felhasználói élmény fokozásának érdekében szeretnénk megkérni, hogy engedélyezd a cookie-k használatát, illetve engedd meg nekünk, hogy saját felhasználásra statisztikát készítsünk a felhasználói szokásaidról. További információk

Interrail Európa Túra - Kalambaka, Athén - 18. rész

Peterdi János - 2016.11.15.

Elérkeztünk Interrail Európa Túra sorozatunk befejező részéhez: Corfu szigetéről Kalambaka felé vesszük az irányt, ahol felfedezzük a Meteorák csodálatos világát. Elköltünk egy fantasztikus igazi, tradicionális görög ebédet, majd irány Athén! Tartsatok velünk, olvassátok el a cikket és/vagy nézzétek meg a videót!

2014. július 23., szerda

Igoumenitsába érkezve nekiláttunk szállást keresni. A kemping bő öt km-re volt a várostól. Elindultunk gyalog, közben stoppal próbálkoztunk gyorsítani a helyzeten, tekintve, hogy már lement a Nap. Felvett bennünket egy srác és elvitt a kempingig. A kempingben nagy élet volt, alig kaptunk helyet. Egy nagyobb család mellett kaptunk placcot, de nem nagyon érdekelt bennünket a hangzavar... Ha elég fáradt vagy hamar elalszol, akármekkora zaj van. Másnap fizetésnél jeleztük, hogy kártyával fizetnénk. Mondták, jó de csak manuálisan tudnak, elektronikusan nem, szóval dombornyomott kártya kell. Nem egészen értettem, hogy ez hogy működik, de odaadtam. Berakta egy kis kütyübe a kártyát és gyakorlatilag azt pecsétként használva "nyomtatott" egy igazolást. Mint a régi időkben. A vicces az, ha nincs rajta fedezet... De volt, úgyhogy nem kellett menekülnünk - elvitt a kemping főnökasszonya a városba.

Enélkül nem megy - a görögök nem szeretnek vasutat építeni!
Gyors eligazítás után elsétáltunk arra a helyre, ahol sikeres stoppolást reméltünk, ugyanis nagyjából 300 km-t kihagytak a kedves görög vasútépítők. Görögországban amúgy sem olyan nagy kiterjedtségű a vasúthálózat... Öt km-es laza séta után nagyjából negyven percet vártunk, mire felvettek bennünket... Ez a mi léptékünkben soknak mondható, persze az is lehetséges, hogy egész nap nem veszik fel az embert. Ráadásul visszajött értünk! Felhajtott a sztrádára, közben valamit integetett (ilyenkor úgy vesszük, hogy szeretne felvenni, de valamilyen okból kifolyólag nem tud). Öt perc múlva megjelent a másik oldalról és megállt. Egy jól szituált középkorú fickó vett fel bennünket, az anyós ülésen ült a tíz év körüli kisfia. Nagyon jó fejek voltak, sofőrünk Franciaországban tevékenykedett sebészként. Szóval perfektül tudott franciául és persze angolul. Viszont, mint kiderült, alapból görög, mentek haza látogatóba. De nem is ez a kemény, hanem az, hogy olaszul is perfekt volt! Tíz évet élt Genovában (mi is voltunk arra...), tehát összesen négy nyelven beszélt, de csak mellékesen, mivel fő tevékenysége a szívsebészet. A fia meg remek DJ-nek bizonyult. Kellemes beszélgetéssel telt az utunk Ioaninnáig, ahol másfelé mentek tovább. Kiraktak egy stoppolásra alkalmasnak tűnő helyen, ahol megint vártunk egy jó fél órát. Két görög srác vett fel, ők is jó arcok voltak. Tealevél szedésből tartottak hazafelé, Kalambakán keresztül, így elvittek bennünket. Beszélgettünk a görög válságról, meg sok mindenről a hosszú úton. A sofőr tudott csak angolul, de neki elég érdekes világnézete volt... Például elégette a diplomáját a diplomaosztón! Meg olyanokat is mondott, hogy létrehoznak egy társadalomtól elszigetelt kolóniát és kb. az erdőben fognak élni, termesztenek meg hippiskednek. Aztán mikor hazaértünk láttuk Facebookon később, hogy katonának állt. Érdekes emberek vannak a világban, na!

Egy kis medencés buli? Persze este már meztelenül nyomtuk!
Ahol nincs tenger, ott legalább medence legyen, nem?
Elvittek egy tuti és olcsó kempinghez a Meteorák lábánál, adtak egy kis teafüvet, hogy főzzük meg, finom lesz (nem főztük meg, de még mindig megvan). Felállítottuk a sátrat, a kemping 13 Euró volt kettőnknek egy éjszakára és a sátor bejáratából láttuk a monumentális Meteorákat. Este sétáltunk egyet a városban és bevásároltunk, vacsoráztunk.

Séta a városban - felmértük a terepet a másnapi NAGY túra előtt!
Visszafelé különös dologra lettünk figyelmesek az országúton, amire odafelé valamiért nem figyeltünk fel. Talán mert világos volt és a tájban gyönyörködtünk VAGY talán mert még nem VOLTAK OTT. A következő sorokat, csak erős idegzetű olvasóknak ajánlom. Szóval már sötétben sétáltunk vissza és a telefonommal világítottuk be az utat. Az országút szélén egyszer csak figyelmes lettem egy eldobott plüssállatra: egy Füles volt, kicsit szakadt és kopott. Üveges tekintettel meredt az égnek. Már ez is elég félelmetes volt, így megszaporáztuk lépteinket. Az út szélén sorban vagy 10-20 plüssállat hevert, mind ugyanazzal az üveges tekintettel meredt felfelé, mind halottak voltak. Itt már-már futottunk félelmünkben. Aztán megpillantottuk a HELYET! Egy mészárszéket. A Kalambakai plüssfűrészes rancsát. Elhagyatott teleknek tűnt, de bent mindenfelé plüss tetemek hevertek, megcsonkított testek, testrészek mindenfelé! Most már tényleg úrrá lett rajtunk a félelem, elborzadva tekintettük meg a látványt. Én vettem észre, hogy a rancs szélén egy nagy ketrec található. De nem pici! Odavilágítottam, bár nem kellett volna. A ketrecben egy méteres nagyságú Micimackó várt a sorsára. Szeme kiüresedtek, a rácsba kapaszkodott és remegett félelmében. Látszott rajta, hogy végignézte társai, barátai kínhalálát. Sokkos állapotban várta a végzetet. Segíteni akartunk rajta, de a sötétben megmozdult valami, okkal gondolhattuk, hogy a Mészáros az! Elmenekültünk tehát a plüssholokauszt helyszínétől, a játékok poklától. Ha visszagondolok még most is beleborzongok, szegény plüssállatok!

Bár a képen sajnos nem látszik, de a Meteorák hatalmasodnak a háttérben!
Másnap rémálmokból felriadva nekiindultunk az egész napos túránkra, a Meteorák tetejére. Tűző napsütésben, víz nélkül indultunk el, mondanom se kell óriási hiba volt. Nagyjából fél óra meredek szerpentinen való gyaloglás után elképesztően szomjasak lettünk. Egy arra járó rendőrjárőrtől megkérdeztük, hogy milyen messze van a csúcs - két óra, jött a válasz. Hát szuper. És van fent víz? Nincs, mert vezeték sincs. Hurrá. De mi kemények vagyunk és ahova mindenki buszozik, meg kocsival megy, mi felcaplatunk. Mentünk tovább elszontyolodva, öt perc séta után megint találkoztunk a rendőrökkel. Igazoltattak valakiket, nagyban belemerülve a melóba. Elsétáltunk mellettük, de az egyik biztos (vagy annyira nem is biztos) úr utánunk sietett. Egy fél literes hűtött vizet nyomott Zsófi kezébe és szabadkozott, hogy csak ennyi van náluk. Életmentő volt, de komolyan! Anélkül nem tudom, hogy hogyan megyünk fel. Gyorsan beszlopáltuk és újult erővel támadtunk felfelé.

Nem rossz hely, na!
Amikor felértünk a tetejére láttuk, hogy azért van itt itóka, csak a gatyánk rámegy. Nem baj, ez egy luxusutazás és mi tudunk élni, vettem magunknak egy-egy 3 dl-es sprite-ot, mivel víz nem volt. Ez is hamar lecsúszott, bementünk az árnyékba hűsölni. Egy bokros parkocskában eszegettük szerény ebédünket és láttam, hogy egy kutyus iszik a pocsolyából. Pocsolya?! Hát persze, hogy volt fent egy szabad kerti csap... Ilyen a showbiznisz, kiittuk Görögországot a vizéből odafent. Jólesett! Megnéztük a monostorokat, felmásztunk pár nagyobb sziklára, lelógattuk a lábunkat egy jó magas kiszögelésről.

Otthon semmiképpen ne próbáljátok ki! Mondjuk nem is tudjátok...

Mondom ne! Hát nem hiszem el...

Kicsit feltoltam a színeket ennél a képnél,mert így sokkal jobb.

Lecsücsültünk erre a kis dombra.
Miután megcsodáltunk mindent, fent gyújtottunk egy gyertyát a plüssholokauszt áldozatainak, aztán lecaplattunk. Mármint lecaplattunk volna, ha...! Perszehogy kiskutyák! Csak úgy, virágládákkal elkerítve, jajj de cukik, irány a videó!

Kiskutyák, ugye...
(ahogy Dr. Földi András római jog professzor mondaná, ugye)
Mentünk tovább a kemping felé, amikor bepillantást nyerhettem egy igazi görög étterembe: hangulatos lugasok, árnyékos asztalok és persze az ennivaló illata! Nyamm. De nem, nem megyünk be, Jani, gyere tovább. Na, jólvan. Aztán hogyhogy nem, kiderült, hogy van egy másik bejárata is. Ha az előzőt eltévesztetted volna.

The ultimate restaurant. Kicsit összekentem a lencsét citrommal, sry.
Szóval muszáj volt betántorognunk. Betántorogtunk hát. Betántorogva hamar asztalhoz ültünk és elköltöttünk egy fenséges görög ebédet. Souvlaki, musaka, görög sali (de nem ám holmi, alig kapsz fetát cucc, ráraktak egy téglányit!) és persze uh, ezt inkább le sem merem írni (életem legjobb baklavája).

Életem legjobb baklavája a képen.
Bezabáltunk rendesen, kis limonádéval öblítettünk. Nagyjából két hetente felmerül nálunk otthon, hogy akkor behuppanunk az autóba és elmegyünk ebédelni - Kalambakába. De komolyan erre megéri ellocsolni egy kis üzemanyagot. Bagatell ehhez az ebédhez képest. Hozzá kell tennem, hogy előtte érdemes gyalogolni 5+ órát a tűző napon, ennek a felét természetesen felfelé. Mondjuk, ha az ember már levezet ezer kilométert egy ebédért, érdemes utána Corfu szigetéig elgurulni és akkor már ott is lehet maradni. De jó, ez nem a Corfus rész, menjünk tovább. Úgy döntöttünk, hogy egyszerűbb lesz maradni még egy éjszakát, mint Athénban ki tudja mennyiért hostelt keresni. Az az igazság, hogy a túra végére felengedtünk egy picit. Nem volt már kedvünk vadkempingezni. Ez van. Azt hiszem ez érthető. Szóval aludtunk rá egyet, másnap hajnali ötkor már a vonat felé szaladtunk nehéz táskáinkkal. Elhagytuk Kalambakát vonattal, robogtunk Athén felé. A vonaton egy kedves, ámbár annál furcsább kinézetű (azt hiszem metroszexuális volt, ha nem tévedek) fiatalember ült velem, nem nagyon tudtunk beszélgetni egymással nyelvtudása híján, de azért értettük egymást. Ugyanis emendemszet evett. Én meg legalább egy hónapja, de inkább több nem ettem emendemszet. Azt hiszem ez látszott rajtam. Szóval megkínált. Aranyember! Bezötykölődtünk Athénba, két euróért bedobtuk a csomagmegőrzőbe súlyos terheinket. Metróztunk egy sort a belvárosba, megtekintettük a szerintem nagyon humoros őrváltást.

Nézzétek azokat a cipőket, na meg azok a kis pamacsok!
Persze a görögök szerint egyáltalán nem vicces, úgyhogy nem szabad mosolyogni, ha velük fotózkodik az ember. Piszkálni őket meg pláne tilos, itt szigor van, kérem!

Zsófi nem értette meg, kicsit együgyű szegény.

Nekem kellett bemutatnom... Így kell nem-mosolyogni, örülhettek, görögök!
Az Akropoliszban is szigor van, ott se ökörködjön senki, főleg ne kamerával. Aztán meg viszi körbe a nagyvilágba, hogy a görögöknél mindent lehet. Hát nem! Szóval tessék viselkedni. Megtörtént.

Itt kicsit levettem a színeket. Mivel a szemünkbe sütött a Nap, képtelenek voltunk használható fejet vágni.

Te tápos, köszi szépen! Nem bírtál várni, mi? (videó!)

Itt már nem volt tilos mosolyogni, csak én elrontottam.

Látszik a fejemen, hogy bűzlik valami. Igen, az egész város.
Megcsodáltuk az összes izgalmas és kevésbé izgalmas, már-már unalmas műemléket. Sajnos itt nem voltak halottak, mint Pompeii-ben, úgyhogy nem volt annyira érdekfeszítő. Csak viccelek, mindenkinek érdemes egyszer az életben megnézni az Akropoliszt, hogy ne csak a képekről lássa. Megéri.

Ne érj hozzá, ne nézz rá! Mondom NE!
A város viszont egy szutykos, piszkos hely. Sehol egy fa, mindenhol folyik a sz@r és akkor még szépen fejeztem ki magam. Ami igazán nagy botrány pedig, hogy nagyjából sehol nem lehet tulumbát kapni (de mi azért találtunk)! Botrány. Majdnem mondtam, hogy na akkor irány Törökország. Ja, mondtam. Ha pedig én mondok valamit, akkor az úgy van! Visszatértünk a pályaudvarra, felkaptuk a cuccokat, meg magunkat egy vonatra. Nem az éjszakai vonatra szálltunk fel, pedig olcsó lett volna. Tettük mindezt azért, mert a szüleim azt mondták, hogy éjfél, egy körül már Thessalonikiben lesznek és felvesznek a kocsival. Hát nem, köszi szerbek, meg bolgárok. Ennyit a határról. Már Magyarországból kijutni is nehézségek árán sikerült nekik. Az egyik határ több órás sorban állás után bezárt, akkor irány a másik, újabb sorban állás. A szerbeknél meg majdnem tömegverekedés tört ki. Hatra ígérkeztek, mi meg ott árválkodtunk a bezárt pályaudvar előtt Thessalonikiben. Úgy döntöttem, hogy nem alszunk az utcán, másnap segíteni kellett vezetni Isztambulig, hiszen a szüleim reggel óta úton voltak és a határon lévő buli miatt nem aludtak semmit.

Már Isztambulban. Még nincs vége!
Szóval kerestünk egy olcsó hostelt, a harmadik helyen sikerült kialkudni egy húsz eurós kétfős árat, reggel hét órás check out-al. Kihasználtuk, mélyen durmoltunk öt órát, alig bírtunk felkelni. Csak sikerült a művelet, összepakoltunk és indultunk a találkozóhelyre. Kis keresgélés után megpillantottuk a kocsit. Elég jó érzés egy hónap igen kemény utazás, gyakorlatilag csövezés után a szeretteidet viszontlátni. Meg a biztonságot jelentő autót. Mit nem adtunk volna, ha sok vadkempingezés helyett egy kényelmes autóban tölthettük volna az éjszakát. Azt hiszem egy kis pénzt. De levontuk a következtetést, a következő túrát, már úgy nyomjuk! A tervek szerint elhagyjuk majd Európát egy időre, itt már mindent láttunk... Na jó, Skandináviát még bejárjuk valamikor előtte! ;D


Képek forrásai: 12

#Interrail #Európa #Interrail túra #Európa túra #hátizsákos #Kalambaka #Athén #Görögország #Utazás

Kövess minket Facebookon!
Iratkozz fel a csatornánkra!
Keresés
Neked ajánlott

Interrail Európa Túra – Lisszabon - 10. rész
Végtelenül kimerülten megérkezünk Portugália fővárosába, Lisszabonba, végigcaplatjuk a várost, könnyű drogokkal kínálnak bennünket a főtéren...

Utazás Koppenhágába és Malmöbe
Egy hosszú és fárasztó tanulmányi időszak után úgy gondoltam rám fér egy utazás egyedül. Így...

Interrail Európa Túra – Faro, Portimao, Olhao, Albufeira - 11. rész
Sorozatunk következő részében Portugália déli partjain barangolunk, bejárjuk a gyönyörű "Rejtett partok" tájait, újfent elázunk,...

©2018 Trip and Tech

Online magazinunk utazással, innovációval, technikával és még sok érdekességgel várja az erre tévedő netvándorokat!

CAMPERSTUDIO
Impresszum
Adatkezelési nyilatkozat