A felhasználói élmény fokozásának érdekében szeretnénk megkérni, hogy engedélyezd a cookie-k használatát, illetve engedd meg nekünk, hogy saját felhasználásra statisztikát készítsünk a felhasználói szokásaidról. További információk

A Huawei Watch Magyarországon is kapható lesz

Tóth Bendegúz - 2015.09.03.

A márciusban bejelentett és igen nagy hangot kapó okosóra mostanra készült el, már az európai árát is megtudtuk.


Igen elegáns okosóra
A Huawei mint feltörekvő okostelefongyártó megcélozta az okosórák piacát, annak is a felsőbb szegmensét. A készülék hardvere telefonok között középkategóriásnak számítana, de mivel sokkal kisebb házba suvasztották be, így kerülhet kétszer-háromszor annyiba. Az Android Wear 5.1-et futtató, 400×400 pixel felbontású 1,4 colos AMOLED kijelző zafír üveg mögött és edzett acél házban bújik. Alatta egy Qualcomm APQ8026 típusú 1,2 GHz-es processzor, 4 GB belső tárhely és 512 MB RAM bújik meg. Ezeknek a kraftot egy 300 mAh-s akkumulátor adja, amit vezeték nélkül lehet tölteni.

Akár aranyozott óraházzal

Jöjjön a fekete leves: a Mobilarena szerint az alapmodell ára Magyarországon 160 ezer forint körül várható, az extrásé a 280 ezer forintot is elérheti. Ennek fényében kijelenthetjük azt, hogy ennél nem sok drágább okosóra van, ami Androidot futtat. Az Apple órája már más tészta…


Fém szíjjal is kapható lesz
Források: Mobilarena, Huawei

#okosóra #huawei #watch #Android #elegáns #magyarországon #drága

Kövess minket Facebookon!
Iratkozz fel a csatornánkra!
Keresés
Neked ajánlott

Interrail Európa Túra - Kalambaka, Athén - 18. rész
Elérkeztünk Interrail Európa Túra sorozatunk befejező részéhez: Corfu szigetéről Kalambaka felé vesszük az irányt, ahol...

droPrinter - a zsebnyomtató
Egy nyomtató, amivel bármit ki lehet nyomtatni a telefon kijelzőjéről, mérete megengedi, hogy zsebrevágjuk és...

A zöld robot lassan felfalja konkurenseit
2015-ben a telefoneladások 9,7 százalékkal növekedtek 2014-hez képest, ez azonban csak az androidos készülékeket érintette....

©2018 Trip and Tech

Online magazinunk utazással, innovációval, technikával és még sok érdekességgel várja az erre tévedő netvándorokat!

CAMPERSTUDIO
Impresszum
Adatkezelési nyilatkozat