A felhasználói élmény fokozásának érdekében szeretnénk megkérni, hogy engedélyezd a cookie-k használatát, illetve engedd meg nekünk, hogy saját felhasználásra statisztikát készítsünk a felhasználói szokásaidról. További információk

Nagy siker a kínai szappantartó, mely Androidot futtat

fgm - 2015.08.17.

A világ első androidos PC-jeként hirdetik, kicsi, kompakt és kínai. Ez a Remix Mini, mely hol másutt, mint a manapság nagy népszerűségnek örvendő Kickstarteren indult projektből nőtte ki magát, olyannyira, hogy a kezdeti 50.000 dolláros cél több, mint 25-szörösét gyűjtötték már össze!

Hardver
 Tulajdonképpen egy szappantartó méretű dobozkáról van szó, mely megfelel egy mai asztali számítógéppel szemben támasztott alapvető elvárásainknak. Persze sokat ne várjunk egy ilyen kis eszköztől: a komolyabb változata 1,2 GHz-es, 4 magos, 64 bites Cortex-A53 procival, 2 GB RAM-mal, és 16 GB belső tárhellyel rendelkezik, hátulján a hálózati kábel bemenetének nyílása, LAN kábel bemenet, két USB 2.0, microSD-olvasó, HDMI csatlakozó valamint hagyományos 3,5 mm-es Jack likja található.

Ide lehet dolgokat dugdosni (via)
 Ezek a tényezők azonban bőven alkalmassá teszik az eszközt arra a célra, amire szánták, ez pediglen az internetezés és az ezzel kapcsolatos alkalmazások futtatása. A világháló a beépített wifiantennával is elérhető, míg a különböző külső eszközök, mint a billentyűzet vagy az egér Bluetooth kapcsolaton keresztül működtethető. A monitort értelemszerűen a HDMI csatlakozóval köthetjük a gépre. 

Ilyen apró gépem még nem volt (via)
 A kis szerkezet bekapcsolása igazán kényelmes, hiszen csak meg kell tapiznunk a tetején található érintőgombot, és pár másodperc múlva már használatra kész. A villanyszámla miatt aggódók is fellélegezhetnek, hiszen a Remix Mini csupán 10 W-ot fogyaszt. Viszonyításképp egy hagyományos asztali PC 65-250 Wattal üzemel.

Szoftver
 Na de beszéljünk az igazi nagy szenzációról, az Androidos operációs rendszerről, ami most először egy PC-n jelenik meg. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy korábban is létezett már Android, elsősorban netbook-os használatra, de tény, kissé kezdetleges volt.) A Remix Mini a névben is passzoló Remix OS-t futtatja, mely az Android Lollipop egy specialiális, erre az eszközre optimalizált változata. Az oprendszer megjelenése jellegzetesen androidos, de mivel PC-re szánták, kap egy kis windows-os beütést, mint a tálca és az ablakok. Fontos előnye a gépnek, hogy a telefonunkon megkedvelt appokat gond nélkül telepíthetjük rá a Play áruházon keresztül, így több, mint másfél millió alkalmazásból válogathatunk. 

Íme, így mutat az Andoid egy asztali gép monitorán (via)
 A Remix Mini tehát egy új formáját képviseli az asztali számítógépeknek, méretéből adódóan könnyen hurcolászható, mely nekem, mint utazgató embernek különösen tetszik. Elég csak zsebre vágnunk, és ha használni szeretnénk, bármilyen szükséges eszközt könnyedén csatlakoztathatunk hozzá. És ez még nem minden! Ára is különösen baráti: az 1 GB memóriával rendelkező változat csupán 30 USD, míg a 2 GB-os 50, mely átszámítva kb. 8.000 ill. 14.000 Forintnak felel meg.

#Android #PC #utazás #számítógép #Kickstarter #Remix #Remix Mini #Remix OS

Kövess minket Facebookon!
Iratkozz fel a csatornánkra!
Keresés
Neked ajánlott

Interrail Európa Túra - Narbonne, Portbou, Barcelona - 8.rész
Átdöcögünk Spanyolországba, Narbonne és Portbou érintésével. Megcsodáljuk Barcelona látványosságait, éjjel szállást keresünk, "összetűzésbe" kerülünk a...

Interrail Európa Túra – Lisszabon - 10. rész
Végtelenül kimerülten megérkezünk Portugália fővárosába, Lisszabonba, végigcaplatjuk a várost, könnyű drogokkal kínálnak bennünket a főtéren...

Politikusoknak és halandóknak egyaránt
Tudod ki az a Mogács Dániel? Na? Tudod? Nem? Nem ismered? Nagy hiba. Őt rajtad...

©2018 Trip and Tech

Online magazinunk utazással, innovációval, technikával és még sok érdekességgel várja az erre tévedő netvándorokat!

CAMPERSTUDIO
Impresszum
Adatkezelési nyilatkozat