A felhasználói élmény fokozásának érdekében szeretnénk megkérni, hogy engedélyezd a cookie-k használatát, illetve engedd meg nekünk, hogy saját felhasználásra statisztikát készítsünk a felhasználói szokásaidról. További információk

Interrail Európa Túra – Africa, Marokkó, Tanger - 12. rész

Peterdi János - 2015.08.02.

A sorozat 12. részében Bobadilla poros városkáján keresztül megérkezünk Algecirasba, a Giblaltári-szoroshoz. Átkompolunk Afrikába és felfedezzük Marokkó legészakibb nagyvárosát, Tangert. Megismerkedünk pár amerikaival és megtapasztaljuk, hogy milyen is a Ramadán.

2014. július 7., hétfő

Hajnali 5-kor keltünk, hogy elérjük az első vonatot Faroba. Még nem kelt fel a Nap, de mi már lóhalálában rohantunk a pályaudvarra. A nehéz táskákkal a nagyjából 2 km-es táv elég megterhelő volt, végül persze elértük a vonatot, bár elég neccesre sikeredett. A vonatok elég érdekesen közlekednek Portugália déli részén, majdnem egy órát vártunk a buszra. Ahhoz, hogy átjussunk a határon buszozni kellett. Naponta két busz megy Sevillába, egy korán reggel és egy délután. Mi egy nap alatt el akartunk jutni a Giblaltári-szoroshoz, tehát maradt az első busz. Az első buszhoz az első vonatot kellett elérni, a másodikkal lekéstük volna. Így tehát maradt a várakozás. A busz elröpített bennünket Sevillába, a buszpályaudvartól a vonatállomásig megnéztük a várost és megebédeltünk.

Sevilla, bár több időnk lett volna rá! (via)
A pályaudvaron kiderült, hogy nem létezik az a járat amit kinéztünk (helyjegy nélkül akartunk utazni). Egy másik, későbbi vonatra sikerült csak helyjegyet adnia a pénztáros néninek, aki még kedvesen utánunk is szaladt a peronra, nehogy véletlenül rossz vonatra szálljunk és Malagába utazzunk... Nos, felszálltunk a megfelelő vonatra, leültünk a helyünkre. Illetve egy kisgyermekes család helyére. Ugyanoda szólt a jegyünk. Itt már éreztünk, hogy baj van, de már nem volt mit tenni, száguldott a szerelvény 300 km/h körüli tempóval. Leültünk két üres helyre, majd jött a kaller. A pénztáros néni másnapra adott helyjegyet... Ment a magyarázkodás, normális volt a kalauz: No pasa nada!

Bobadilla unalmára életem végéig emlékezni fogok.
Megérkeztünk Bobadillába, ahol 5 óra semmitevés következett. Érdekes átszállási idő, nem csoda, hogy egy napig tartott eljutni a  szoroshoz. Megpróbáltunk valami értelmes elfoglaltságot szerezni a kisvárosban, sajnos szieszta volt, meg egyébként is lakhatták vagy 100-an a helyet. Egy kocsmában szereztünk kenyeret (mire megértették, hogy mit szeretnénk már mindenki minket bámult) és vizet. Sétálgattunk, csokit ettünk, feküdtünk, szóval hamar elszaladt a röpke 5 óra a semmi közepén wi-fi, könyv vagy bármi érdekes tennivaló nélkül. Megérkezett a vonat, zökkenőmentesen elsuhantunk Algecirasba. Eredetileg Giblaltár volt a cél, de oda nem ment vonat, így egy másik kompkikötővel rendelkező várost néztünk ki. Odafele a vonat üvegére tapadtunk, hátha akad valami jó vadkempinges sátorhely - nem akadt.

Szép utcácska, koszos hostel...
Algecirasba este 9 után érkeztünk meg a kiüresedett pályaudvarra. Hostelről hostelre sétáltunk, kikötőváros lévén elég sok van belőlük, lehet válogatni. A harmadikban 20 euróra sikerült lealkudni kettőnknek, rögtön kifizettünk két éjszakát. 25-ről kezdtük, de rendes volt a marokkói pali és engedett - gondoltam én... Aztán később kiderült, hogy 20 euró az alapár (máshol sem lehet nagyon olcsóbban szállást találni), a plusz 5 eurót magának próbálta megszerezni. Ez úgy derült ki, hogy véletlenül megláttam a vendéglistát (egy füzetlapra volt felfirkálva), mindenki 10euró/fő áron volt felírva. Viszont normális volt, beszélgettünk egy picit, amennyire angol tudása engedte és még extra wc papírt is adott. A szoba egyébként egy elég koszos és csótányos helynek tűnt, ilyen helyen mindig leterítettük a derékaljat a matracra. Otthagytuk a nagy táskákat a szobában és elsétáltunk a kikötőbe kompjegyért. Érdekes volt a város, vagyis inkább veszélyesnek mondanám. Rossz arcú emberek mindenfele, szakadt épületek tele emberekkel. Millió ember megfordul itt, elvégre kikötőváros és Afrika nagyon közel van.

Hajóutak: Tanger Med olcsó, Tang(i)er city drága! (via)
Bejutottunk az óriási kikötőbe, ahol számos komptársaság árul utakat, nekünk a Balearia nevű kellett, ez a cég adott kedvezményes hajózást az interrail jegy mellé. Volt három-négy pult, mindenki a főpulthoz irányított, mondván már késő van. Megjegyzem angolul senki sem beszélt. Kilométeres túra után megérkeztünk a főcsarnokba, ahol már foglalkoztak is velünk. A pénztáros bácsi nem tudott idegen nyelven, de legalább cukorkával kínált, amit el is fogadtunk. Az volt a bökkenő ugyanis, hogy ők nem tudtak a kedvezményről. Előkerült a főnökasszony, aki alapszint alatt beszélte az angol nyelvet, sikerült értésükre adnunk, hogy mi a kedvezményért jöttünk. Látszik, hogy nem sokan próbálkoztak eddig átjutni, egyfajta reklámként szerepelhetett az inter jegyen a kedvezmény... Végül sikerült kicsikarni egy 36%-os kedvezményt, nem tudom hogyan számolták ki, de nem kellett sokkal többet fizetni, mint ahogy számoltuk. Alapból úgy számoltuk, hogy a jegy árán felül még lesz kikötői díj, meg amit még ránk húznak különböző "költségek" címén, szóval belefért a pár eurós különbség. Visszasétáltunk a városba, vettünk ennivalót és út közben láttuk, hogy egy kapualjban valakinek nagy örömet szerzett egy "éjjeli pillangó" - hát ilyen egy kikötőváros. 

Maersk-es teherhajó, brutálisan nagy!

2014. július 8., kedd

Erős koránkelés után és a komp indulása előtt vettünk helyjegyet a másnapi vonatra, nehogy megint bajba kerüljünk a napi kétszer közlekedő járaton. Check-in a komphoz, hiába keltünk korán, rengeteget kellett várni. Természetesen órákat késett, mint később kiderült, az összes késik...  Beálltak a kamionok a komp órási garázsába, végre elindultunk. Teli volt a bárka, sok muszlim utazott haza. A fedélzeten került sor az útlevelek ellenőrzésére, még egy kis papírt is ki kellett tölteni, hogy miért megyünk az országba, kik vagyunk. Lepecsételték az útlevelemet (10 éve először), Zsófiét is. Érdekes, az enyémbe a rendes helyre került a pecsét, Zsófiéba, lány lévén a leghátsó oldalra, a "használtai utasítás" szövegére pecsételték. Ennyit a női egyenjogúságról...

Egyszer szeretnék egy ilyet! (via)
Beléphettünk Marokkó területére, még egyszer azért ellenőriztek a kikötőben. A kikötő nagyjából 60 km-re volt a várostól, innentől buszozni kellett (nem vettünk semmilyen turistáknak szervezett programot, így szokás szerint mindent magunknak intéztünk). Volt olyan hajó is, ami Tanger citybe vitt, csak sajnos nem a mi kedvezményes hajójegyünkkel. Összeismerkedtünk pár amerikaival, a továbbiakban együtt mentünk, ketten eléggé elveszettnek éreztük magunkat Afrikában. Sorban álltunk a buszhoz, kiderült, hogy euróból nem tud visszaadni (marokkóit adott volna, ki tudja, náluk milyen az árfolyam, simán átverhetett volna, így nem kértünk belőle). Zsófi elment egy amcsival pénzt váltani, mire visszaértek megtelt a busz. Akkora szigor volt, hogy nem utazhattunk állva. Órákat késnek a kompok, csak óránként mennek a buszok, a közlekedés katasztrófa, káosz az egész hely, de 3 ember nem utazhat állva a buszon... Elment a busz, a taxisok keselyűként támadtak szakadt 40  éves mercijeikkel a megmaradt prédára. Széles vigy(cs)orral érkezett a legöregebb: WELKÁÁM IN MÁROKKÓ!!!

Átlagos taxi Tangerben - kösz, inkább nem! (via)
Hát köszi... 100 euróért vitt volna bennünket, az amerikaiakkal együtt. Az nem zavarta, hogy heten voltunk egy öt személyes autóra... Mondtuk neki, hogy elosztva is 10szer annyit kér fejenként, mint a busz, szóval nem kérünk belőle.  Rögtön esett vagy 60-70%-al az ár, de már csak azért sem kértünk belőle. Káromkodva visszasétált főni a napon, egy következő komp palimadár szállítmányára várva. Hangsúlyozom, egy nyamvadt busz egy egész kikötőre óránként. A következőre felfértünk, sivatagos tájakon ment keresztül a sztráda. Beérkeztünk a városba, óriási káosz, felfordulás. Szakadt ruhában lévő gyerekek a kamionok hátuljába kapaszkodva utaztak, óriási hangzavar, szóval belecsöppentünk a sűrűjébe. A busz kitett egy nagyobb parkolónál, tömegközlekedésről szó sem volt. Elsétáltunk az óceán partig (több kilométer), üresnek tűnő, hatalmas fehér szállodák, épületek között. A part egészen kulturált volt. Nem éreztük volna magunkat veszélyben annyira, ha nem kiabáltak volna ránk utcagyerekek, hogy héé americans és egy szép középső ujjas-kamion hátán utazós jelenettel bemutatták, milyen Tanger, Marokkóban. Zsófi a nagy hőségben hosszú nadrágban (amit már a kompon ráerőltettem, nehogy baj legyen) és kendőben süledezett, így nagyon jól esett az óceán hűs vize, mindkettőnknek.

A kikötő és az óceánpart - elfogadható környezet egy európainak. (via)
Elbattyogtunk a piac felé. Útközben egy kendős-fegyveres bolt dohos árukészletét is áttanulmányoztunk, és megpróbáltunk ennivalót szerezni. Ramadán lévén nem nagyon volt ennivaló napközben, az éttermek zárva voltak, a közértek gyér kínálattal rendelkeztek. Az amerikaiakkal felsétáltunk az óvárosba, megkeresni a Sultan Palace-t. Ki volt táblázva, hogy merre kell menni, mégsem találtuk sehol. Útközben gyerekek almával dobáltak meg bennünket, mindenki megbámult minket- főleg a két lányt. Egy srác hangosan mondta nekem, hogy "lucky man, lucky man" és kacsingatott. Mentünk a kitáblázott úton, Sultan Palace sehol, több ember is elirányított bennünket, de én úgy éreztem, hogy terelnek minket és körbe-körbe megyünk. Egy srác azt mondta, ne menjetek arra, arra nincsen semmi, erre van a palota és mutogatott egy szűk utcába. A probléma csak az volt, hogy a feje felett lévő tábla az ellenkező irány mutatta. Erre mondták az amerikaiak, hogy "sketchy", ez bizony az volt...

Kasbah (via)
A város tetején, kilátással a Giblaltári-szorosra és az óceánra megpihentünk, csináltunk pár képet, majd irány vissza, a piac felé.
A piacon szinte semmire sem szabad ránézni, mert szétszedik az embert. Megtetszett egy (mű)bőr utazótáska, kérdezem, mennyi? 100 euró, na mondom, 20ért elviszem. 50! Mondom, 20! 40!, 20!, 30! Gondoltam most már jó lesz otthagyni, igazából 20 ért megérte volna, de hogy viszem haza (elég nagy utazótáska volt), meg nem erre kéne elkölteni a pénzt. Szóval mondtam, hogy akkor nem kell, szevasz és elsétáltam Zsófival a tömegben. Sétáltunk száz méter, ami a piacon elég nagy távolságnak számít, erre érzem, hogy valaki megrántja a karom. A vén fószer a fehér talpig érő rucijában lerohant az óriási táskával, hogy én ezt most azonnal vegyem meg 25 euróért. Megpróbáltam lerázni, hogy 20at mondtam, és kész. 20 euró is sok volt a táskáért részemről, mert már akár annyiért is odaadta volna. Sajnos már nem mondhattam alacsonyabb árat, ha már ennyire ragaszkodtam a 20 eurómhoz. Szerintem ha 10et mondok akkor is odaadja, szóval neki kerülhetett vagy 5 euróba... Pedig az elején milyen megvetéssel nyögte oda, hogy 100 és nem kevesebb. Mire leért a táskával hozzánk gazdag árusból koldusra töpörödött a szememben. Mindenesetre tovább erőszakoskodott, hangzavart csapott, eléggé veszélyben éreztem magunkat, tekintve, hogy itt bármi történik, ők százan vannak, mi pedig csak páran és ők vannak otthon. Mondtam az árusnak, hogy most már 20 euróért sem kell, mert nem adta oda az elején annyiért. Tovább erőszakoskodott, úgyhogy konkrétan elszaladtunk előle, még az amcsiktól sem tudtunk normálisan elköszönni. Ennyit a piacról.

A város tetején, kilátással a Giblaltári-szorosra!
Visszaindultunk a komp felé, kicsit előbb, mint terveztük, elég volt Marokkóból. A visszaúton még ránk akaszkodott pár utcagyerek, nagyon viccesnek találták, hogy követhettek és kiabáltak. Kerestük a buszt ami a komphoz vitt bennünket. Senki sem tudta, hogy honnan indul, de annyi biztos volt, hogy nem onnan, ahol lerakott minket. Végül száz méterrel arrébb érkezett, szerencsére felfértünk.

Vissza Európába!
Sötétedés előtt szerettünk volna kompolni (az időeltolódás miatt volt egy plusz óránk), sikerült is, mivel a kinézett komp még sehol sem volt, az előző viszont 2 órát késett és éppen elértük. Naplementében hajóztunk át a szoroson, vissza Spanyolországba. A marokkóiak sírtak a brazilok súlyos vereségén a foci vb-n, mi inkább az óceánt csodáltuk. A hostelben még megvoltak a cuccaink, wifiztünk, beszélgettem a "recepcióssal", szerinte Marokkó nagyon turista barát hely...

Naplemente a Giblaltári-szorosnál
Legközelebb már tudjuk, hogy mire számítsunk, biztos nem lesz ekkora meglepetés. Aggódtam, hogy milyen lesz Törökország, felesleges volt, a törökök kismiskák a marokkóiakhoz képest. Tegyük hozzá, hogy Ramadán közepén voltunk, szóval eléggé feszült volt a hangulat napközben... Nem annyira erőszakosak, inkább kedvesek, persze csak addig, amíg látják az üzleti lehetőséget. Bezuhantunk a kemény matracos ágyba, másnap megint korán keltünk, újfent egynapos utazás várt ránk: irány vissza Franciaországba!

Folytatás hamarosan, ha érdekelnek kalandjaink, lájkold az oldalt Facebookon és/vagy iratkozz fel a Youtube csatornánkra jobb oldalt!


Forrás: 1,2

#Interrail #Európa túra #vadkemping #Algeciras #Giblaltári szoros #Giblaltár #Bobadilla #Spanyolország #ko

Kövess minket Facebookon!
Iratkozz fel a csatornánkra!
Keresés
Neked ajánlott

Android M - Muffin vagy M&Ms?
Az én telefonomon Lollipop fut, már ez is kivételesen újnak számít, mert a legtöbb androidos...

Interrail Európa Túra – Cinque Terre, Pisa, Firenze, Róma- 14. rész
Irány Olaszország! Bár a vasutas sztrájk megnehezíti utazásunkat, eljutunk Cinque Terre vidékére autóstoppal, majd Pisa,...

Interrail Európa Túra - Narbonne, Portbou, Barcelona - 8.rész
Átdöcögünk Spanyolországba, Narbonne és Portbou érintésével. Megcsodáljuk Barcelona látványosságait, éjjel szállást keresünk, "összetűzésbe" kerülünk a...

©2018 Trip and Tech

Online magazinunk utazással, innovációval, technikával és még sok érdekességgel várja az erre tévedő netvándorokat!

CAMPERSTUDIO
Impresszum
Adatkezelési nyilatkozat